Amit vasárnap ebédnél megint nem mondtam el
Van egy mondat, amit húsz éve forgatok a nyelvem alatt. Most leírom, hátha attól könnyebb lesz kimondani.
Önismeret, kapcsolatok, hétköznapi helyzetek és néha egy kis röhögés azon, amin tegnap még sírtunk.
„Jól vagyok.”
– és ez nem volt igaz.
A MostKimondom egy hely az észrevevésre. Nem programot ad, nem lép fel edzőként az életed mellé. Inkább leül veled egy kávéra, és megkérdezi: tényleg így akarod?
Kérdezünk, gondolkodunk, néha nevetünk – és időnként kimondjuk azt, amit általában magunkban tartunk. Ennyi. Semmi misztika, semmi „hét lépés a boldogsághoz”.
Elég annyi, amennyi ma megy.
Van egy mondat, amit húsz éve forgatok a nyelvem alatt. Most leírom, hátha attól könnyebb lesz kimondani.
Negyven fölött kiderül, hogy a megfelelés nem szeretet, csak egy régi szokás, amit senki nem kért tőlünk.
Nem a tányérokról szól. Soha nem a tányérokról szól. De valamiért mégis mindig ott kezdődik.
Rövid hanganyagok a nap közepére. Nem meditáció – csak egy szünet, ami után máshogy nézel ugyanarra a helyzetre.
Egy rövid megállás a nap végén, mielőtt átvinnéd a mait a holnapba.
Nem elhallgattatjuk a gondolatokat, csak lassabb tempóra kérjük őket.
Az a kis szünet, ami megkímél a mondattól, amit később megbánnál.
Hét kérdés arról, amit visszanyelsz. Tíz perc, egy kávé – és egy kicsit tisztább fej. Add meg az e-mail címed, és küldjük.
Egy napló, ami nem akar jobb embert csinálni belőled – csak segít észrevenni, mi történik.
Még nem kapható – de már formálódik.
Harminc rövid kérdés harminc napra. Nem fejlődési terv, nem feladatlista – csak egy hely, ahol végre magadnak válaszolsz.
Nem kell mindent ma megfejteni. Néha elég észrevenni, mi történik benned.